2009. március 22., vasárnap

Kókuszos kuglóf

Ma megint A sütés bibliáját vettem elő, találtam benne Kókuszos egyensúlytésztát nevű sütit, azt próbáltam "bögrétleníteni". A süti tésztájába kókuszkivonatot ajánl, helyette jobb híján egy fiola citromaromát használtam. A mázat lespóroltam, elég édes a süti anélkül is, sőt legközelebb 28-30 dkg cukrot teszek csak bele, bőven elég annyi is. Nagyon finom, omlós süti.

Kókuszos kuglóf

35 dkg cukor
25 dkg margarin
5 tojás
35 dkg liszt
fél csomag sütőpor
10 dkg kókuszreszelék
fél teáskanál só
1 bögre író vagy savanyított tej (1 evőkanál ecethez keverünk annyi tejet, hogy 2,5 dl folyadékot kapjunk. Felhasználás előtt hagyjuk állni 5 percig. )

A tojássárgát elkeverjük a cukorral, hozzákeverjük a margarint, a savanyított tejet, a sütőporral elvert lisztet a kókuszreszeléket és a sót. A tojásfehérjét 5 evőkanál vízzel kemény habbá verjük. Egy kevés habbal lazítjuk a tojássárgás masszát, majd a többi habot is lazán belekeverjük, majd a masszát kikent kuglófformába borítjuk. Előmelegített sütőben 180 fokon 50 percig sütjük, vagy amire a tűpróbát kiállja. Rácson hagyjuk hűlni. Körülbelül fél óra múlva kiborítjuk a formából, megszórjuk porcukorral és bezsebeljük a dicséreteket. :))




2009. március 8., vasárnap

Kakaós pillangó

Már régóta gyúrok erre a sütire, de kardamomot sehol sem találtam. Mikor végre találtam egy üzletet, ahol szokott lenni, éppen elfogyott és Angliában is leesett a hó, nehogy gyorsan ideérjen a szállítmány. A héten végre megérkezett a kardamom, első dolgom volt kipróbálni.

Kakaós pillangó

Hozzávalók 12 db-hoz:
1,25 dl tej
3 evőkanál kristálycukor
2,5 dkg friss élesztő
8 dkg vaj
1 egész tojás és egy tojássárga
35 dkg liszt
1 csipet só
1 mokkáskanál kardamom

Kakaós töltelék:
4 dkg puha vaj
1 csomag vaníliás cukor
3 evőkanál porcukor
2 teáskanál kakaópor
1 mokkáskanál rum
1 mokkáskanál fahéj

Tetejére: 1 tojássárga jégcukor v. kristálycukor


Az élesztőt langyos, cukros tejben felfuttatom.

Összekeverem a többi hozzávalót: az olvasztott vajat , a tojást, a sót, a mozsárban porított kardamom fűszert, a lisztet és végül az élesztős tejet. Dagasztófejjel ellátott robotgéppel, addig keverem, amíg a tészta el nem válik a tál falától. Átgyúrom. A tésztás tálat alufóliával légmentesen letakarom és hűtőben kb. 1 óra alatt duplájára kelesztem.

Ezalatt habosra keverem a töltelék hozzávalóit és a hűtőbe teszem.

A megkelt tésztát vékonyra, kb. 30x50 cm-es téglalappá nyújtom. Egyenletesen megkenem a hideg töltelékkel. Hosszanti oldalainál kezdve szorosan feltekerem. A tekercset trapéz formákra szeletelem. A trapézok közepét egy fakanál nyelével lenyomom.

A pillangókat sütőpapírral bélelt tepsibe teszem, nem túl közel egymáshoz, hogy legyen helyük hízni! Tetejüket megkenem tojássárgával és megszórom kristálycukorral. 15 percet kelesztem.

Előmelegített sütőben, 180 fokon, kb. 25 perc alatt aranybarnára sütöm. Rácson hagyom hűlni. Vaníliás porcukrot szitálok a tetejére.

Tapasztalatok: érdemes 2 adagot sütni, nagyon gyorsan fogy. :)


2009. március 1., vasárnap

Citromos-kókuszos csoda

Ma megint A sütés bibliájában garazdálkodtam. Bár a végeredmény laposabb lett, mint vártam, inkább keksznek mondható, de finom.

Citromos-kókuszos csoda

6 dkg margarin
1 bögre cukor (24 dkg)
2 tojás
1½ teáskanál
frissen reszelt citromhéj (helyette fél citrom leve)
1½ bögre finomliszt (45 dkg)
2 teáskanál sütőpor
¼ teáskanál só
1 bögre kókuszreszelék (12 dkg)

Kikevertem a margarint, a cukrot, a tojásokat és a reszelt citromhéjat, illetve a citromlevet, mert már csak kopasz citromom volt itthon. Egy másik tálban összekevertem a lisztet, a sütőport, a sót és apránként beledolgoztam a margarinos keverékbe, majd belekevertem a kókuszreszeléket is. Lefedve 1 órát pihentettem a hűtőben, majd 2,5 cm golyókat formáltam belőle. Egymástól 5 cm távolságra helyeztem őket sütőpapírral bélelt tepsibe. Előmelegített, 150 fokos sütőben sütöttem 18 percig. Aki hosszú távra tervez, tárolja fémdobozban őket. :) 40 darab lett belőle.